A kávézás és kávézók COVID-19 idején egy év távlatából jól érzékelhető átalakuláson mentek át.
Hogy a kávézók bezártak, ez fordulatként nem sorolandó ide, mert egy adminisztratív döntés származéka. Újabb – ellenkező előjelű – döntés a kávézók kinyitását teszi (majd) lehetővé.
A valódi változás ott érhető tetten, hogy a ’CSAK ELVITELRE’ kiszolgáló, a túlélésért küzdő kávézók kereskedelmi modellje kiütötte a kávézás, mint szociális kohézió megnyilvánulási formáját.
Leülni egy kávé mellett, kitárgyalni a legújabb eseményeket egy olyan foglalatosság, amely nem csak az információ begyűjtését célozza. Azért állhatott ez elő így, mert az ember társas lény és a kávézásnak szociológiai és lélektani szerepe van. Fontos együvé tartozni, igény a közösség élménye.
Hazaér valaki a papírpoharas (!) kiszerelésű kávéval, vagy landol a munkaasztalnál ha nem engedik meg az otthon végezhető munkát. Kinyitja a tetőt és belenéz a löttyösödött kihűlő valamibe… Majdnem olyan, mint zokniban vagy harisnyában lábat mosni.
