Akár hirtelen rosszullét, akár durrdefekt volt a vasárnap hajnali, M7-esen történt, halálos buszbaleset oka, valószínűleg nem lehetett volna kivédeni – mondta Köves Szilárd vezetéstechnikai oktató.
A szakértőt arról kérdezték, mennyire valószínűek a sajtóban felvetett okok:
A sofőr elalvása, rosszulléte, és/vagy a busz műszaki hibája?
Köves Szilárd szerint kicsi a valószínűsége, hogy a buszsofőr elaludt, hiszen sajtóhírek szerint nem sokkal a baleset előtt váltotta le kollégáját a vezetőülésben. Az erre vonatkozó rendeletnek megfelelően két sofőr dolgozott a horvátországi Krk-szigetről Budapestre tartó buszon, akiknek szabály szerint négy és fél óra vezetés után legalább 45 percet kell pihenniük, tehát egyhuzamban kilenc órát közlekedhettek. Emellett ilyen hosszú, hat-hétórás úton meg szoktak állni, tehát „teljesen elfogadható” vélekedés, hogy a sofőrök kipihentek voltak – mondta.
A sofőr esetleges rosszullétével kapcsolatban úgy fogalmazott: egy rutinos buszsofőrről feltételezhető, hogy ha rosszul érzi magát, lassít, félreáll és szól a kollégájának, hogy nem alkalmas a vezetésre. Ha azonban hirtelen lesz rosszul, „azt nem tudja kivédeni senki” – fogalmazott. Hozzátette: a hivatásos buszsofőröknek legfeljebb öt évente, kortól függően akár 2-3 évente kell orvosi vizsgálatra menniük.
A szakértő úgy folytatta:
egy jól karbantartott busznál kevésbé valószínű, hogy műszaki hiba lépjen fel, de egyáltalán nem lehetetlen; a balesetek 2-3 százalékát okozza ilyen hiba. A durrdefekt nem jellemző a mai gumikra, ugyanakkor ha ez történtik, akkor „azonnali és nagyon nagy veszélyhelyzetet tud okozni”. Ennek következtében a busz elhúz valamelyik irányba, és ha ezt a vezető észleli, és megpróbálja lereagálni, akkor jellemzően túl sokat vagy túl keveset mozdít a kormányon.
Feltételezem, hogy megvolt a veszélyhelyzet kezeléséhez szükséges nagyfokú rutin, ugyanakkor egy olyan mozgássorozatról beszélünk, amire nem nagyon lehet felkészülni – mondta Köves Szilárd.
A nemzetközi forgalomban részt vevő autóbuszok jellemzően minden vezetéstámogató rendszerrel fel vannak szerelve, ám azt gondolom, mindegy, hány ilyen volt a járműben, egy ilyen helyzetet nagyon nehéz kivédeni, majdhogynem lehetetlen – fűzte hozzá.
A buszok 80, egyes járművek 100 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedhetnek autópályán, ami egy „komfortos utazósebesség” – jegyezte meg.
A szakértő arra is kitért:
baleset esetén egy buszban a leginkább a sofőr van veszélyben és azok, akik a közelében ülnek. Ha azonban a busz felborul, akkor attól függően, hogy melyik oldalára fordul, bármelyik utas veszélybe kerülhet. A súlyos sérülések elkerülése érdekében „igenis használni kell” az üléshez tartozó biztonsági övet a buszokon is – figyelmeztetett.
Vasárnap hajnalban felborult egy magyar autóbusz az M7-es autópálya 70-es kilométerénél, Szabadbattyán térségében, a főváros felé vezető oldalon. A balesetben nyolcan meghaltak, nyolcan súlyosan, negyvenen könnyebben megsérültek.
Forrás: MTI