jan 8, 2021
54 Megtekintés
0 0

Kódolj határok nélkül – nyílt forráskódú programozó verseny

Írta

Második alkalommal hirdeti meg nyílt forráskódú programozó versenyét “Kódolj határok nélkül!” címmel a Belügyminisztérium és a NISZ Zrt.

A 2021. év újdonsága, hogy a középiskolai diákok mellett, új kategóriában a hazai és a határon túli magyar anyanyelvű főiskolai és egyetemi hallgatók is nevezhetnek a megmérettetésre.

A verseny célja, hogy a programozás iránt érdeklődő diákok bővítsék tudásukat a nyílt forráskódú technológia témakörében, majd megcsillogtathassák tehetségüket egy valós alkalmazás kidolgozása során. A nyertesek a dicsőség mellett értékes tárgyi nyereményekben részesülnek, emellett gyakornoki programlehetőségek is megnyílnak számukra.

A szervezőket az új verseny meghirdetésére motiválták az első év tapasztalatai.

A diákok inspirálónak találták, hogy a mindennapok során is hasznos megoldást fejleszthettek ki a döntőben, valamint szerteágazó tudásra, új tapasztalatokra tettek szert, ezért többen immár egyetemistaként várják a folytatást.

A nyílt forráskódú szoftverek és nyílt szabványok a magyar közigazgatásban fontos szerepet töltenek be. A NISZ Zrt. 2016-ban Nyílt Forráskódú Kompetencia Központot hozott létre, mely mára már kiemelkedő nemzetközi sikereket ért el a LibreOffice fejlesztésben és hibafeltárásban.

A programozó versenyre ez alkalommal ismét 3 fős csapatok jelentkezését várják a szervezők a verseny.nisz.hu weboldalon. A középiskolák 9-13. osztályos tanulói és a felsőoktatási intézmények hallgatói nevezhetnek.

Az első három helyezett csapat tagjai értékes tárgyi nyereményekben részesülnek mindkét korcsoportban, a nyertes középiskolai csapatok felkészítő tanárai támogatást kapnak tudásuk bővítéséhez.

Ösztöndíj és gyakornoki program várja a legrátermettebb diákokat.

A felsőoktatási intézmények hallgatói a verseny keretében olyan alkalmazást dolgoznak ki, melynek továbbfejlesztett változata a közigazgatásban felhasználásra kerülhet, a létrehozott referencia alkalmazás pedig segítheti a tanulókat pályájuk elindításában.

A felsőoktatási intézmények hallgatói 2021. január 29-ig nevezhetnek a versenyre. A feladatot 2021. február 1-jén ismertetik a szervezők, a pályaműveket 2021. április 23-án 14.00 óráig lehet benyújtani. A döntőben, 2021. május 18-án a beérkezett öt legjobb, a közigazgatás számára leginkább továbbfejleszthető vagy azonnal felhasználható, leginnovatívabb megoldást személyesen mutathatják be a pályázók a szakmai zsűrinek.

A középiskolai bajnokság keretében 2021 februárjában két online fordulóra kerül sor, majd a legeredményesebb 10 csapat továbbjut az áprilisi, országos 24 órás programozási versenyre, ahol a legügyesebb 3 csapat részletesen bemutathatja elkészült munkáját. A szakmai zsűri által a leginkább kreatívnak és legjobban kivitelezettnek ítélt alkotás nyeri a “Kódolj határok nélkül!” 2021-es középiskolai versenysorozatot.

Az országos döntőben a csapatoknak Drupal keretrendszerben kell fejleszteniük a helyszínen meghatározott, a közigazgatásban egy valós probléma megoldására irányuló alkalmazást.

További részletek a verseny.nisz.hu oldalon már megtalálhatóak.

Cikk Rovatok:
Tech

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük