júl 15, 2022
324 Megtekintés
0 0

Téged is vár egy felejthetetlen sétahajózás a Dunán, akár már éjszaka is!

Írta

Budapest népszerű célpont a külföldi turisták körében, de belföldről is sokan látogatják meg a fővárost, hiszen földrajzi adottságai, gyönyörű történelmi épületei, egyedi hangulata méltó úticélllá teszi minden felfedező szemében.

A város folyója, a Duna nemcsak elválasztja egymástól a két történelmi városrészt, Pestet és Budát, hanem össze is köti a hidak, a közelség révén. A Duna mindig is központi szerepet játszott a város életében, akár a kereskedelmet, szállítmányozást, akár az élet más területeit nézzük.

A Duna jegén koronázták királlyá az egyik legnagyobb királyunkat, Corvin Mátyást is. Persze ma már télen sem jelent gondot a sétahajózás, a Duna vize ugyanis ritkán fagy be, viszont annál kellemesebb élmény egy jól befűtött városnéző hajó fedélzetéről szemlélni a várost téli napsütésben.

Városnézés más perspektívából

Aki először jár Budapesten, és csak kevés ideje marad a városnézésre, annak azért, aki többedszerre jár itt, de a folyóról még nem látta a várost, annak pedig azért remek lehetőség a sétahajós városnézés. A Budapest River Cruises városnéző sétahajói Budapest szívében szelik a habokat és kínálnak izgalmas felfedező utazást bel- és külföldi turistáknak.

A magyar főváros lélegzetelállító panorámája minden ide látogatót levesz a lábáról akármelyik év- vagy napszakban is szembesül a látvánnyal. Persze kellemes tavaszi, nyári vagy őszi időben még nagyobb élmény a napsugarak melengető ölelésében bejárni a város nevezetességeit.

Egy-két nap alatt gyalogosan lehetetlenség megismerni még a főbb látnivalókat is, a kulturális, gasztronómiai és fürdővárosi nevezetességekről nem is beszélve.

A dunai hajós városnézések kényelmes módját jelentik Budapest megismerésének, a sétahajók az év szinte minden napján délelőttől akár késő estig közlekednek, hogy kiszolgálják a turisták igényeit.

Budapest közepe

A Duna Budapest fő “ütőere,” bár jelentősége nagymértékben visszaesett az elmúlt évszázadban, viszont a legújabb törekvések igyekeznek visszaállítani a folyó fontosságát, kiemelkedő szerepét, és mindinkább a város szerves részévé tenni.

A dunai sétahajózás közel hozza az embereket a vízhez, és új nézőpontból mutatja meg a várost. A sétahajók a Duna budapesti központi szakaszán, az Erzsébet-hídtól indulva a Margit-sziget megkerülésével déli irányba a Rákóczi-hídig közlekedve nyújtanak lehetőséget a város szépségeinek, érdekességeinek a felfedezésére.

A hajóutak hop-on hop-off rendszerben működnek, így lehetőség van a menetközbeni megállókban ki- és beszállni, így hagyva időt gyalogos városnézésre is. A Margit-sziget ősi platánjai alatt és számos virágoskertjében kellemesen kikapcsolódva hűsölhetsz a nyári melegben, majd a légkondicionált hajón folytathatod a városnézést.

A naplementék, majd a sötétedés utáni Budapest a millió, víztükörről visszatükröződő fényével minden évszakban különleges élményt kínál, legfőképp a városnéző sétahajók fedélzetéről, hiszen így a vízről mindkét Dunapartot beláthatod, Pest és Buda nevezetességeit egyaránt “bejárhatod”.

Cikk Címkék:
·
Cikk Rovatok:
Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.