Június 14-én ünnepeljük a Véradók Világnapját.
Ezen a napon szerte a világon köszönetet mondunk azoknak, akik önzetlen adományukkal a rászorulókon segítenek. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Nemzetközi Vöröskereszt (IFRC) által 2004-ben indított kezdeményezés minden évben a véradás más oldalára fókuszál, 2020-ban a koronavírus-járvány kapcsán a biztonságos vér fontosságára hívja fel a figyelmet.
A biztonságos, ellenőrzött vér a világon mindenhol egyetemes szükséglet, hiszen nélkülözhetetlen az életmentő beavatkozásokhoz, valamint létfontosságú az olyan veszélyhelyzetek idején, mint a természeti katasztrófák, fegyveres konfliktusok vagy éppen járványok, ugyanakkor a világ számos területén csak kevesen férhetnek hozzá. Ahhoz hogy hazánkban megfelelő mennyiség álljon rendelkezésre, folyamatosan szükség van az önkéntes véradók önzetlen segítségére. A véradások hazai szervezésért felelős Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt az elmúlt hónapokban folyamatosan azon dolgozott, hogy a vérellátás a járvány alatt is zavartalan maradjon. A veszélyhelyzet ideje alatt az intézeti és a rendkívüli véradóhelyszíneken fokozott biztonsági előírások mellett várták a véradókat, több helyen pedig online időpontfoglalással is könnyítették a tervezést, megelőzve, hogy tömeg alakuljon ki. A két szervezet továbbra is arra buzdít mindenkit, hogy menjen el vért adni, hiszen a nyári időszakban a szabadságolások miatt minden évben csökken a véradók száma, ugyanakkor továbbra is kiemelten fontos a megfelelő vérkészlet fenntartása. Hamarosan induló nyári véradókampányukban neves színészek, zenészek és sportolók bevonásával népszerűsítik majd a véradás ügyét, a véradók nyári segítségét pedig értékes nyereményekkel honorálják.
Bárki adhat vért, aki egészségesnek érzi magát és már elmúlt 18 éves, de még nem töltötte be a 65. életévét. A véradások a koronavírus-járványra való tekintettel továbbra is fokozott biztonsági intézkedések mellett üzemelnek. A koronavírus cseppfertőzéssel terjedő betegség, a fertőzés tehát vérátömlesztéssel nem adható tovább, éppen ezért nem is történik koronavírus szűrés a véradásokon.
A Világnaphoz kapcsolódóan hétvégén összesen 44 helyszínen várják a véradókat. Június 12-én délelőtt, a Magyar Vöröskereszt, a WHO és a Fővárosi Önkormányzat közösen egy speciális, vörös levelű vérbükköt, a „Véradás fáját” ülteti el a Szabadság Téren. Ezt követően a Magyar Vöröskereszt székházában az ENSZ hazai szervezeteinek munkatársait várják véradásra. A véradó helyszínek és időpontok, valamint a véradással kapcsolatos összes információ megtalálható a www.ovsz.hu és www.voroskereszt.hu oldalakon.